Az értelmiség elproletarizálódása és tekintélye

(Korányi Tibor, Noble D. F., Fridrich Nietzsche, Oscar Wilde, Maslow, Komenczi Bertalan, Csányi Vilmos)

A felsőoktatás elüzletiesedése Magyarországon azzal összefüggésben is aktuális kérdés, hogy az egyetemek és főiskolák állami finanszírozását az Orbán-kormány csökkenteni kívánja, a szakképzésben pedig nagyobb teret engedne a munkahelyeken történő gyakorlati képzésnek. Az oktatás minőségéről Korányi Tibor fogalmazott meg határozott véleményt az andragógia ellentmondásairól írt könyvében (Pszichológiai és didaktikai ellentmondások az andragógia világában), követelvén annak kimondását, hogy a felnőttképzők egy része hazudik, mert egyes tréningeken semmiféle humánerőforrás-fejlesztést nem végeznek, jó pénzért eladják a semmit.
Komenczi Bertalan Noble professzorra hivatkozván más szemszögből közelítette meg a kérdést: „A hangsúly a szellemi tevékenységről áttevődik a szellemi tőkére és a szellemi termékek tulajdonjogára. Az oktatás árupiaci transzformációja magával hozza a tanárok munkaerővé válását, akik a „tudományos menedzsment” módszereit követve egyre hatékonyabb kényszerülnek, tevékenységük a technika segítségével átstrukturálódik, autonómiájuk és a saját munkájuk feletti ellenőrzési és rendelkezési joguk összezsugorodik. Ha a tanári kar tevékenysége az online aktivitásokra koncentrálódik, az adminisztratív ellenőrzés lehetősége jelentősen kiszélesedik, és a tanári munka minden részletében nyomon követhetővé válik. A tanári autonómia csökkenésével párhuzamosan az állandó elérhetőség és folyamatos rendelkezésre állás növeli a munkaidőt. Ha a tanárok tudásukat online kurzusok formájában elérhetővé teszik, akkor a kész tananyag a tanártól elválasztható lesz, és olcsóbb munkaerővel vagy automatikus szoftveralkalmazással is taníthatóvá (eladhatóvá) válik.” (Noble, D. F: Digital Diploma Mills)
Azaz, a tanár, aki korábban (pl. Magyarországon az 1930-as években vagy 1945-től 1990-ig) magát leginkább közalkalmazottként sorolhatta a középosztályhoz, az új modellben ezt legfeljebb mint munkaerő teheti meg, aki ugyanúgy ki van szolgáltatva munkaadójának mint a fizikai munkások vagy a munkanélküliek potenciális munkaadójuknak. A folyamatot akár az értelmiség elproletarizálódásaként is jellemezhetjük, sorsuk ugyanúgy kiszolgáltatottságot jelent a tőkének, mint más munkaerők esetében. Igaz, a közalkalmazotti státusz is zsarolhatóvá tette, teszi a tanárt, mert a közalkalmazott a kormányon levő párttól vagy az önkormányzattól függ. Magyarországon a társadalomtudományok oktatása esetében a korábbi társadalmi rendszerekben folyamatosan fölvetődött, hogy a politika hatalom beleszólhat a tanárok szakmai munkájába. Pl. József Attila nem kívánatos személy volt a közoktatásban.
Most azonban a szakmai munka más jellegű veszélybe kerül: nem a tanár esetleges hivatalostól eltérő véleménye, hanem a költséghatékonyság kérdése fenyegeti. Az ronthat a pedagógiai módszereken, hogy pl. nem jut elég idő az oktatáshoz, a tanári támogató tevékenységekhez, mert ha jutna, az ronthatna a költséghatékonyságon. Vagy a tanárt azért küldik el, mert túlképzetté, ezáltal relatíve drágává válik. Miután elkészítette a tananyagot, kereshet új állást. A folyamat a tanárt is, a tanulót is veszélyezteti.

A kérdés elméleti feldolgozása akár Friedrich Nietzschéig is visszavezethető. Nietzsche észrevette azt a veszélyt, hogy a kereslet-kínálat fogja meghatározni a kultúra értékét. A Hajnalpírból idézek: „Mostanában többszörösen is látható, hogyan alakul egy olyan társadalom kultúrája, amelynek a kereskedelem a lelke épp annyira, mint amennyire a régi görögöknél a személyes versengés volt az, s a rómaiaké a jog, a háború, a győzelem. A kereskedő mindennek mérlegeli az értékét, anélkül, hogy ő maga bármit is készítene, éspedig a fogyasztók szükséglete szerint mérlegeli, nem a saját legszemélyesebb szükségletének megfelelően; „Kik és hányan fogyasztják azt” – számára ez a kérdések kérdése.”
Oscar Wilde így fogalmazott: „Az emberek a dolgok árát ismerik, az értékét nem”.
Ezek után elgondolkodhatunk azon, hogy egyáltalán milyen szükségletei vannak az embereknek, és garantál-e ez bármit a kultúra, az oktatás minőségére nézve.
A témában Maslow szükségletpiramisa aktuális. Szerinte vannak legfontosabb és másodlagos meg harmadlagos drive-ok – hajtóerők. Az alábbiak az elsődlegesek: hőszabályozás, éhség, szomjúság, szexuális, alvási, salakanyagok ürítése, védekezésre irányuló, általános aktivitási szükséglet (akkor lép fel, ha a szervezettől egy időre megvonják a mozgás lehetőségét), kutató vagy explorációs drive (kíváncsiság).
Eme – első látásra teljesnek tűnő – elsődleges szükséglethalmazt a könnyebb érthetőség kedvéért érdemes lehet csoportosítani, pl. így:
– biztonság (hőszabályozás, éhség, szomjúság, alvási, salakanyagok ürítése, védekezésre irányuló)
– szabadság (általános aktivitási szükséglet)
– élmény (szexuális, kutató vagy explorációs drive)
A másodlagos drive-okat tanulással sajátítjuk el. Ha egyszerre több drive hat az emberre, akkor az erősebbet választja.

Ha az elmélet igaz, s pl. a tanár éhezik, fontosabbá válhat számára az, hogy bármilyen munkát elvállaljon, mint az, hogy minőségi munkát végezzen.

A Noble által fölvázolt társadalmi modell lényege az, hogy a piac diktál – mindenkinek.
„A termék fontosabbá válik az embernél” – ahogy Nyikolaj Bergyaev írta.

Komenczi Bertalan nem sokat foglalkozott saját fölvetésével, viszont könyve másik részén szóba hozta, hogy „A legfontosabb eszköz a motiváló és példaadó tanár, akinek tekintélyének kell lennie.”
A tekintélynek domináns személyiségnek kell lennie – Csányi Vilmos szerint.

De vajon eme munkavállalói helyzetben reális-e, hogy a tanár domináns személyiség legyen, tekintéllyel?